Nyomtatás
Kategória: Kaják és kajáldák

Hawaii Sub a Corner2-ben

2016. augusztus 06., szombat 10:12 Írta: 

Bár a Corner2 tulaját személyesen is ismerem, de ez nem befolyásolt. Egyszerűen azért, mert nem volt jelen, amikor ott jártam. De egyébként ha ott lett volna, akkor ez a cikkecske nem is jöhetett volna létre, hiszen akkor már befolyásolható lettem volna :)

A nyár folyamán az Egerben tartott Street Food fesztiválon már kóstoltam egy szendvicsüket (Corner-Sub) az üzletben még nem jártam, így egy augusztusi meleg délutánon gondoltam meglátogatjuk a helyet és megkóstolunk valamit.

A hely

Belépve egy nem túl nagy, viszont számomra barátságosnak mondható közeg fogad. Nem túlzottan puritán, ugyanakkor nem is túldíszített, szerintem hangulatos. Amit külön is tetszett, hogy ha nem foglalunk helyet rögtön az asztalnál, akkor láthatjuk az étel egész elkészítési folyamatát.

A személyzet

Ez lényeges szempont, hiszen a rossz személyzet el tudja rontani a legjobb hangulatot is. Nos itt ilyenről szerencsére szó nincs. Kedvesek, közvetlenek, udvariasak, pont olyan mértékben ahogyan kell. A rendelés folyamán felmerülő kérdésekre gyorsan választ kaptunk. (Azt persze én nem tudom megítélni, hogy egy esetleges csúcsforgalomnál tudják-e ezt tartani)

Az étlap

Bár pontosan nem számoltam meg a választék mennyiségét, de nem túlzott mértékű. Őszintén szólva, ha több lenne, lehet hogy zavarna. Így viszont könnyű áttekinteni és könnyű választani. Persze ez a könnyű ez relatív, mert az ember azért elgondolkozik, hogy most melyik finomságot is kellene megrendelni.

Rendeléstől az asztalig

Na ez az a pont, amit nem sikerült igazán bemérnünk. Olyan szerencsés időpontban érkeztünk, hogy éppen nem volt előttünk senki. Így gyakorlatilag a rendeléstől a szendvics asztalra kerüléséig eltelt idő megegyezett a konkrét elkészítési idővel, ez bár nem stopperoltuk, de kb 5-7 perc között volt.

A lényeg, azaz a kaja

Ahogy a bejegyzés címéből már rájöhettünk, a Hawaii Sub-ot választottuk. (Nem tehetek róla, kicsit mániáim az enyhén édeskés jellegű kaják)

Az összetevők egyszerűek, SUB buci, grillezett csirkemell, grillezett ananász, saláta, bbq szósz, cheddar sajt és így néz ki, ha elkészült:

 Ilyenkor nem tudom megállni, hogy bele ne nézzek, nos valahogy ilyen:

Nos a buci meggrillezése remekre sikerült, nem lett túl kemény, nem maradt túl lágy sem, igazi roppanós. A csirkemell tökéletesre sikeredett, nagyon omlósz :) de nem hull szét elemeire. A saláta frissességével sem volt baj. Na és az az ananász! Az remekül feldobta az egészet és egy remek ízhatást adott. (Saját magam még nem grilleztem ananászt, de valószínűleg ilyenre szeretném készíteni) A hozzáadott szósz sem okozott csalódást, bár én kicsit füstösebben kedvelem (de ez ugye megint csak egyéni ízlés kérdése)

Összességében

Tipikusan az a kategória amire azt mondanám, hogy "Jöttünk, Ettünk és Biztosan Visszamennénk", azaz jó kaja, jó kiszolgálás és mindehhez jó érték-arány párosítást kapsz, azaz nincs túlárazva. Ha egy gyorséttermi kajára vágysz (vagy csak annyira van épp szabadidőd munka vagy kirándulás közben) akkor mindenképp javasoljuk kipróbálásra!

Hol található

Ha még nem voltál ott és a fentiek alapján szívesen megnéznéd, akkor Egerben, a Belvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky utca 6 szám alatt találod meg őket. Bejárat az utcafrontról.

Utoljára frissítve: 2016. augusztus 06., szombat 12:29
Megjelent: 908 alkalommal
Értékelés:
(0 szavazat)
Címkék:
nyubocs

Webhely: m-garden.eu

Legfrissebbek a szerzőtől: nyubocs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned